Őszi randevú 

"Egy parkban találkoztunk, távol a várostól. Szív dobogva vártunk rá mindketten.Hosszú hónapok teltek el,mire úgy éreztük, már nem elég csupán a szó, több kell, sokkal több.Látni, érezni , megérinteni a másikat. Leültünk egy padra, de mivel én fáztam,így ő felajánlotta , hogy sétáljunk.Lábunk alatt ropogtak a színes őszi levelek.Mindketten szerettünk az avarban sétálni, de ki törődött most ezzel? Régóta ismertük egymást.Voltunk már nagyon közel, de nagyon távol is egymástól...de tudtuk, a internet egy fura, világ, néhány ékezet, vessző csupán , és teljesen más értelmet nyernek a szavak, mondatok. Miközben sétáltunk ,megfogta a kezem, rég nem fogta már ezt a kezet senki .melegség öntötte el a szívem, majd a testem...jó volt vele...ezt éreztem,csodálatos volt. Jó volt a közelsége, a kedvessége.Megnyugtatott, hogy ennyire magabiztos . Ahogy végig néztem őt tetőtől-talpig, az jutott az eszébe,ez az a típus, akire a nők annyira vágynak,s bármit megtennének azért , hogy őket válassza... De egyszer csak elbújt az őszi nap, ami eddig kellemesen langyos volt , egyszer csak nem volt sehol.A szél nekilódult, tépte a sárga, vörös leveleket. Igaz, nem kellett már nagy erőt kifejtenie ahhoz, hogy elválassza fától a leveleket, az ő gyermekeit. Az eső rázúdult, és messze volt minden menedék.De mégis! Egyszer csak észrevettünk egy apró faházat, valamikor erdészlak lehetett...futottunk az ajtajáig, és mintha egyenesen nekünk hagyta volna nyitva a sors. Előre engedett, de már teljesen vizes voltam. Átázott nem csak a vékony kabátom , de az is ami alatt volt.Levetettem gyorsan, és akkor vettem észre, ahogy néz, nem az a megszokott kedves , baráti tekintet volt már....teljesen más. Azt hiszem most láttam meg először egy férfi szemében az állati ösztönt, azt , amivel egy nőt akar,egy nőt kíván, de nagyon! Egyszer csak ott állt a hátam mögött, felemelte a vizes, ázott hajam, éreztem a száját a nyakamon, ott , ahol azok az apró hajpihék kinőnek ....Beleborzongtam, de nevettem közben.Nem akartam , hogy ennyire komoly legyen ez a találkozás.Nem akartam , hogy elveszítsük a fejünket.Tudtam , nekünk ezt nem szabad, nem lehet! Mi lesz , ha nem akarok majd elmenni innen? Mi lesz, ha nem akarom az eddigi életem ezután?Megfordultam , hogy elmondjam a fejemben zakatoló gondolatokat...de a szája már csókolt... Nem volt erőm. Pontosan azt akartam, azt kívántam , amit az előbb az ő szeméből olvastam ki. Megszűnt minden körülöttünk, és nem tudtuk már kié melyik test, nem éreztük a hideget ,nem hallottuk a vihart... Mikor magamhoz tértem,az arcomon éreztem , ahogy levegőt vesz,annyira közel volt hozzám. Néztem őt , milyen békésen alszik.Kavarogtak a gondolatok az agyamban...kicsit hihetetlennek tűnt, hogy én itt - vele...Lehet hogy álmodom? Leemeltem magamról a kezét, azt a kezet, ami még álmában is engem ölelt...Nem akartam , hogy felébredjen,óvatos voltam. Ha felébred, hogyan is mondanám el neki, hogy nem maradhatok vele? Hogy soha így még nem éreztem senki iránt,és senki közelsége nem esett még ennyire jól.... Nem tudnám ezt elmondani anélkül, hogy meg nem lássa a könnyeim... Felvettem a még vizes,hideg kabátom,és becsuktam magam mögött az ajtót...Azt hiszem , a könnyebbik utat választottam. Megszakadt volna a szívem , ha ott, akkor el kell mondani neki ,hogy nem maradhatok. , Ott hagytam őt, azt , akiből annyi biztonság sugárzott, akire talán az egész életemet rábíznám, akiben úgy hiszek.... Ott hagytam őt, s vele az igaz szerelmet, olyant, amilyennel csak ritkán találkozik az ember egész életében.Talán ez végig fog kísérni míg élek.,de nem dönthettem másképp.... Tudom , az idő minden sebet begyógyít, de én most mégsem a gyógyulásra várok.Teljesen másra....egy igazi csodára!!!!Olvastam valahol, a remény hal meg utoljára...és én remélek, egészen addig , amíg élek... Felemelő érzés az álmok asszonyának lenni...de van ettől még felemelőbb, és még élethűbb...mikor egy nő a "valóság asszonya lesz"!!!! .....és kitavaszodott....virágba borultak a fák, az avar helyén üde , zöld fű van már....csicseregnek a madarak, és én megint arra az őszre gondolok, miközben arcomat mossa a májusi eső....",,,,,